Belső hajtóerőink a munka világában – Téged mi mozgat leginkább?

Munkánk során különböző helyzetekkel, eseményekkel találjuk szemben magunkat, ilyenkor igyekszünk a lehető legjobban megoldani az elénk kerülő szituációkat. Abban az esetben, ha megfelelő idő és energia áll a rendelkezésünkre, akkor a komfortzónánkon kívül viselkedésmódokkal is képesek vagyunk élni, azonban stresszhelyzetben az automatikus működés módjaink aktivizálódnak, melyeket életünk nagyon korai szakaszaiban sajátítottunk el.

A belső hajtőerő elmélet alapja a tranzakcióanalízis, mely egy pszichológiai elmélet az emberi személyiség rendszeréről. Eric Berne tekinthető a tranzakcióanalízis megalapítójának, ezen elmélet lényege, hogy képet kaphassunk milyen struktúrák mentén szerveződik az életünk. Ezt az elméletet vitte tovább Taibi Kahler, amely során létrejött a belső hajtóerő elmélet.

A hajtóerő egyfajta belső vezérlési minta, nevezhetjük motivátornak is. Egyaránt befolyásolja a gondolkodásunkat, viselkedésünket, valamint az érzelmeinket. Ezek a viselkedési mintáink már kora gyermekkorban kialakulnak. Elsődlegesen a szüleink vagy más meghatározó személyek általi elvárások alapján, a későbbiek folyamán pedig mint egy autoriter hang úgy működik a fejünkben. Ennek oka, hogy nagyon gyorsan elsajátítjuk milyen viselkedéssel kaphatunk szeretetet és odafigyelést, és milyen viselkedéssel tudjuk ezt elveszíteni. Aszerint, hogy milyen környezetben nővünk fel eltérő elvárásokkal találjuk szemben magunkat. Ezekből az elvárásokból teljesen tudattalan módon fejlesztjük ki belső hajtóerőink egyéni kombinációját.

Belső hajtóerők előnyei és hátrányai

A belső motivációink vezérlenek bennünket az életben/munkánkban és általa vagyunk képesek küzdeni a céljainkért. Nagyon fontos ezeknek az ismerete mind a munkavállaló számára, hiszen így tudatában van milyen hajtóerők mozgatják őt egy feladat elvégzésekor, vagy egy adott helyzet megoldásakor. Ezen kívül a vezető számára is fontos, hogy tudatában legyen a csapata mozgatórugóival, annak érdekében, hogy minden kolléga esetében a lehető legmegfelelőbb motivációs eszközzel tudjon élni.

Azonban, ha a hajtóerőink gátlástalanul uralják az életünket rengeteg stresszt élhetünk át, hiszen ilyenkor átvehetik a hatalmat cselekedeteink felett és tudattalan módon azt sulykolják, hogy nem felelünk meg az elvárásoknak, így nem vagyunk szerethetőek a környezetünk számára. Stresszhelyzetben automatikusan működésbe lépnek a ránk leginkább jellemző belső hajtóerőink.

Az 5 elsődleges hajtőerő, valamint csökkentésükre néhány engedmény

A belső hajtóerőink felszólító jelleggel bírnak, amelyek elsődleges parancsként működnek a fejünkben. Legfőképpen stresszhelyzetekben aktiválódnak, hiszen ilyenkor kevésbé van kontrollunk a viselkedésünk felett, így teret nyernek az automatikus működés módjaink. Ha ezek a parancsok átveszik a viselkedés felett az uralmat célszerű pozitív engedményeket megfogalmazni, melyekkel csökkenteni lehet a belső hajtőerő által generált feszültséget. A vezetők számára is fontos, hogy tudják melyik hatóerőhöz melyik engedmény passzol a leginkább, hiszen ezen ismeretekkel segíteni és támogatni tudják munkavállalóikat.

Belső hajtóerő Engedély
„Légy tökéletes!”
Ha ez a parancs aktivizálódik, akkor az illető munkájának minden egyes részletében maximalizmusra törekszik, kizárólag a tökéletes munka az elfogadható számára. A hibázást egyenesen megbocsáthatatlannak tartja, ezért retteg a kudarctól és a kritikai visszajelzésektől. A munkáltató számára nehézség lehet, hogy lassabban készülnek el a feladatokkal, hiszen minden apró részletet többször leellenőriznek mielőtt bármit kiadnának a kezük közül, vagy esetleg sohasem elégedettek igazán a munkájukkal, hiszen mindig mindenen lehet még egy kicsit csinosítani, tökéletesíteni.  
Hibázni emberi dolog.
Ebből csak tanulhatok.
A tökéletlenség tesz egyedivé.
Elég, ha elég jó vagy.
A hibák is az életünk részei.
Senki sem tökéletes.  

Vezetőként egy tökéletességre törekvő munkatárs esetében fontos tudatosítani benne, hogy a gyorsan változó üzleti életben sokszor a nem tökéletesen befejezett munka többet ér, hiszen sok buktató menet közben derül csak ki igazán.  
„Siess!”
Ebben az esetben rengeteg feladattal szeretnek egyszerre foglalkozni, ez motiválja őket. Ilyenkor lelkesek és aktívak a munkájuk során, azonban hajlamosak magukat túlvállalni és ekkor elkezd fokozódni bennük az idő szűkössége miatti feszültség. Életüket folyamatos rohanásban töltik.  
Szabad annyi időt szánni a feladatokra, amennyire szükségem van.
Szabad egyszerre kevesebb dolgot bevállalni.
Az én időm az enyém.
Fordíts rá időt!  

Vezetőként ebben az esetben a megfelelő prioritások kialakításában, valamint a feladatok mennyiségének kiosztásában tud leginkább támogató szerepet vállalni a munkavállaló életében.  
„Tégy erőfeszítést!”
Ezek az emberek nagy erőfeszítéseket tesznek a munkájukba, keményen dolgozna. Ők azok, akik szinte mindig túlóráznak. Akkor érzik igazán, hogy számítanak, ha a munkájukért megküzdöttek. Nagyon szorgalmasok és szinte sosem engedik meg maguknak, hogy kicsit is pihenjenek. Azonban a hihetetlen erőfeszítések ellenére is a kívánt eredmény sok esetben elmarad. Ennek oka, hogy túlhajszolják magukat és ilyen állapotban képtelenek a hatékony, eredményes munkavégzésre.  
Megteszem, amit csak tudok – de lazán és jókedvvel.
Izzadság szag nélkül is képes vagyok megfelelő munkát kiadni a kezem közül.
Ne minden áron, néha kihagyhatod!
Az erőm az enyém.

Vezetőként fontos felhívni a beosztottak figyelmét, hogy használják a „józan paraszti eszüket!” Cél egy adott problémára a leghatékonyabb megoldása megtalálása, ami nem attól lesz, ha nagyon sokat dolgoznak rajta, hanem ha minél egyszerűbben és kevesebb energia befektetéssel megoldható.  
„Szerezz örömet!”
Azok az emberek, akiket a „Szerezz örömet” hajtóerő motivál minden körülmények között másokat részesítenek előnyben, így magukat háttérbe szorítják. Esetükben jól megfigyelhető, ha egy fontos feladattal foglalkoznak, azonban valaki segítséget kért tőlük, akármilyen apróságban is rögtön ugranak, hogy segíthessen, akár a saját kárukra is, hiszen így nem lesznek készen az elsődleges feladatukkal. Ennek oka, hogy képtelenek nemet mondani a másiknak, saját magukat pedig alárendelik a környezetüknek. Alapvetően a segítés szándéka vezérli őket.  
Én is fontos vagyok.
Nem tehetek mindig mindenki kedvére, de ettől még szerethető vagyok.
Merj nemet mondani, akkor is, ha a másik nem örül neki.

Vezetőként érdemes tudatosítani magunkban, hogy a munkavállalóink, akkor teljesítenek a legjobban, ha közben magukra is tudnak kell időt fordítani. Fontos tudatosítani bennük a csapatban betöltött szerepüket, valamint hogy lehet nemet mondani a kollégák segítség kérésének, ha közben nekik fontosabb dolgot kell befejezniük.    
„Légy erős!”
Feladataikat saját maguk akarják megoldani minden körülmények között. Legnagyobb kudarc számukra, ha bármilyen feladatban segítséget kell kérniük a kollégáiktól, hiszen ilyenkor csalódnának magukban, hogy egyedül nem képesek az adott problémát megoldani, függetlenül attól, hogy az adott témában jártassak-e. Továbbá nagyon fontos számukra, hogy sérthetetlenek legyenek és környezetük magabiztosnak lássa őket, így képesek a valódi érzéseiket elrejteni. Ők azok, akik sohasem sírnak mások előtt, igazán szívósak és masszívak.  
Szabad segítséget kérni. Ezzel nem veszítem el a tekintélyem.
Szabad megmutatnom a valódi érzelmeimet.
Enged meg magadnak, hogy nem tudsz mindent egyedül.
A segítségkérés emberivé tesz.

Vezetőként egy csapat irányításakor elsődleges szempont, hogy a tagok jól együtt tudjanak működni, segíteni tudják egymás munkáját. Ezért nagyon fontos a bizalom teli légkör kialakítása.

Itt olvashatsz többet a témáról:

  • Berne, E., & Bea, E. (1997). Sorskönyv.
  • Kahler, T. (1975). Drivers: The key to the process of scripts.

Mennyire volt hasznos számodra ez a cikk?

Értékelések átlaga: 4.8 / 5. Értékelések száma: 6

Még nem értékelték! Légy te az első!

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.